Közlemény

Collapse
No announcement yet.

Chemotox kocsmája

Collapse
X
 
  • Szűrők
  • Idő
  • Megjelenít
Clear All
new posts

    Sajnos a szép, és teljesem működő (belül felújított) Km-óráknak megkérik az árát. Tudom balek vagyok , de én 10 felet vettem mindkét órámat. Igaz tuti helyről. Az egyik már vagy 5-6 éve működik hibátlanul, a másikat lényegében befektetésnek, vagy is inkább előre látásból vásároltam. Sajnos az az óra még elcsomagolva várja , hogy feléledhessen a TLF-en. Ugyan így jártam a "pöcs" lámpával is. Megvettem amikor éppen volt eladó (akkor még motorom sem volt hozzá:-))) azóta is itt díszeleg az íróasztalon.:-)))) Poén , amikor megvettem, és ide tettem, felhívtam drága egyetlen nejem figyelmét , hogy ez nem szemét, ki ne dobja , ha ne agy úristen valami hirtelen történne velem.:-))))

    Komment


      Csak poénnak szántam a beírást, nem hiszem, hogy számoknak kéne most pörögni a szemem előtt.
      Tuzi, szerintem nem vagy balek, én is kalkulálom a felújított órát a költségvetésben. A '73-as motoromra vettem 2000-ben gyári új 160-as órát 4500-ért, azóta minden ár több mint a duplájára emelkedett, úgyhogy 10 körül elfogadom az újat-felújítottat 2012-ben.

      Komment


        demeter eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
        Csak poénnak szántam a beírást, nem hiszem, hogy számoknak kéne most pörögni a szemem előtt.
        Demeter viccből nem tudnál nekem küldeni egy pöpec 160-as órát?

        Szeretnék venni egy dugókulcs készletet nyomaték kulccsal kiegészítve és találtam egy ábrát.

        Click image for larger version

Name:	EasyCapture1.JPG
Views:	1
Size:	56.3 KB
ID:	131876

        Ha valaki tudna korrektebb irodalmat ajánlani jó lenne, mert a fémipari dolgok elég messze állnak tőlem.

        Komment


          Mit jelent a pöpec?
          A 160-as órában az a jó, hogy a fekete számlap kis tisztítással akár még maradhat is felújításhoz, de a fehér számlapos már mind besárgult. A krómkeret, gumi, esetleg az üveglap meg úgyis cserés.
          Szóval van 160-as órám, de ezeket cserélni kell rajta.

          Komment


            A mai nappal csatlakozom a nagymotoros jogosítványosok táborához! Úgy érzem ezt most le kellett írnom!

            Komment


              dott eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
              A mai nappal csatlakozom a nagymotoros jogosítványosok táborához!
              Gratulálok!
              Zen3D: bolg a 3D nyomtató építésről

              Komment


                dott eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
                A mai nappal csatlakozom a nagymotoros jogosítványosok táborához! Úgy érzem ezt most le kellett írnom!
                Gratulálok!
                Széles utat, olcsó benzint és gumifákat kívánok!

                Komment


                  Köszi nektek!! Már várom a motorozást nagyon!!

                  Komment


                    dott eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
                    Köszi nektek!! Már várom a motorozást nagyon!!
                    Jogosítvány - van.
                    Motor - van.
                    Jó idő - van.
                    Akkor meg mi kell még?
                    Uccu neki, és járatni azt a motort!

                    Komment


                      sricsi70 eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
                      Akkor meg mi kell még?
                      Benya ! sok, sok , drága benya !

                      Komment


                        Van egy előnye az ukrán határ közelében élni...300 Ft egy liter.

                        Komment


                          demeter eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
                          Van egy előnye az ukrán határ közelében élni...300 Ft egy liter.
                          Na ezt hallják meg !

                          Komment


                            Már írtak itt pár gratulációt. Csatlakozom én is!!! Ahogy a mi köreinkben barátok közt szokás (itt mindenki mindenki barátja:-)))) Széles utat , szűk lukat.:-)))))
                            Na jó ez kicsit erős. Legyen inkább a másik , az nem annyira közvetlen. Ezt vadidegenek is szokták kívánni egymásnak. Hatóság , és balesetmentes szép napot (esetedben ,napokat) kívánok.

                            Komment


                              Gratulálok, jó időt széles utat és még sokáig még több jó időt kívánok neked! A többit majd megoldod

                              Komment


                                Kösz Mindenki, tuti hogy amikor időm lesz, motorozni fogom, s járatom a T5-öt

                                Komment

                                Ugrás az oldal tetejére
                                Working...
                                X